Falerisztikai szakmai fórum és közösségi oldal

Bejelentkezés

Ha még nem tartozol a tagjaink közé, akkor regisztrálj!

Elfelejtett jelszavad helyett itt kérhetsz újat.

Ha a fentiekkel kapcsolatban bármi kérdésed van vagy problémád merül fel írj nekünk!

Rendfokozatjelzés (28 kép)

Tartalékos tiszti iskolai hallgató katonai pályája váll-lapokban

A múltkor, decker tagtárs által feltöltött váll-lap után gondoltam, hogy bemutatom ezt a sort.

A volt tulajdonosuk a váll-lapoknak mindegyikből eltett fél párt, emlékbe.

Egyben ezzel indítanék egy topicot és egy szakmai vitát is a "rigó" váll-lapok ügyén.

Jelen esetben jól látható a katonai pálya.

Ami még érdekes, hogy az első hadnagyi gyakorló váll-lap alhadnagyiból lett csinálva, még látszik is a középső paszomány helye.

Tartalékos tisztiiskolai hallgatói váll-lap

Ebay-es találás, az amerikai eladó úgy hirdeti, hogy "1980s HUNGARIAN ARMY TANKERS FIELD SUMMER SHIRT", vagyis "1980-as évek-beli magyar katonai harckocsizó nyári gyakorló zubbony".

Számomra nem ismerős, csak részeiben. Az alap rigó (tartalékos parancsnoki hallgatói) váll-lap, nekem is ilyen volt a kimenő ruhán 2001-ben, de azon az elején (az alap- és szak-alapkiképzés során) semmilyen csillag nem volt, utána a végéig (a csapatszolgálat ideje alatt) főtörzsőrmesteri rendfokozatot viseltünk, a leszerelés délelőttjén pedig "sima" hadnagyokká léptünk elő.

Szóval a három krumplivirág (ha úgy tetszik: csontcsillag) nem jön össze ezzel a rendszerrel. Korábban több variáció/fokozat volt az előlépésre?

Rep. szer. váll-lapok

Régóta a gyűjteményemben vannak, ritka darabok.

Sajnos sok az utólag "gyártott" darab, leszedik a sima tth. gyakorló vállap gombjait és hímzett csillagokat ragasztanak rá.

Kádár rendszer-beli parolik

Az egyedül álló darab nem tudom, hogy miért ilyen kicsi méretében a felette lévő darabokhoz képest, valamint a felső sor gombjai feketék. Ki tudja, hogy mik ezek a darabok?!

BV századosi váll-lapok

A mesketh tagtárs által feltöltött fotó inspirált, hogy feltöltsem a képet ezekről a darabokról. Tudni kell, hogy a BV-s vonalat abszolút nem gyűjtöm, de azért az évek során mégis összegyűlt pár váll-lap. Ami feltűnt, hogy akár a határőr daraboknál, itt is volt váltás a "körbefutó" és az alul nyílt zsinórozás között. Azt esetleg tudja valaki, hogy pontosan mikor volt ez a váltás a BV-nél? Az én tippem a 80-as évek eleje lenne, onnantól eltűnhettek a "körbe-zsinóros" váll-lapok.