Kitüntetések viselési sorrendje és szalagsávjai
Ahogy néztem, az 1960-as évek első feléből lehet ez a plakát, de kíváncsi vagyok a véleményetekre.
Előre is köszönöm a segítséget!
Ha még nem tartozol a tagjaink közé, akkor regisztrálj!
Elfelejtett jelszavad helyett itt kérhetsz újat.
Ha a fentiekkel kapcsolatban bármi kérdésed van vagy problémád merül fel írj nekünk!
Ahogy néztem, az 1960-as évek első feléből lehet ez a plakát, de kíváncsi vagyok a véleményetekre.
Előre is köszönöm a segítséget!
A napsütést kihasználva, egy gyakorinak mondható jelvényt fotóztam.
Az 1965 tavaszán bekövetkezett árvíz (a háttérkép Pócsmegyert mutatja az árvíz idején) során, az árvízvédelmi munkákban aktívan részt vettek elismerésére új emlékérmet alapítottak, amelynek modelljét 1965. május 9-én mutatták be. Mellette a megvalósult kitüntetés előlapja.
Rég volt már ilyen típusú játék a fórumon, kgalantai gyűjtő társsal gondoltuk, hogy mi is hozzájárulunk eggyel.
Adományozási igazolvány Kovács László munkásőr ezredesnek 1989-ből.
Silló Ferenc, vezérkari ezredes katonai hagyatékának egy része. Tejes szett, oklevél, viselési igazolvány, adományozási fotóval.
Csémi Károly tábornok nyújtja át az érdemrendet.
Vásáros találat. Sajnos a kitüntetések nem voltak a csomagban, viszont az édesanyja adományozó- és viselési papírjai igen, azt majd külön posztban felteszem. Az apa elég jelentős személyiség volt az előző rendszerben, egy kisebb teret és iskolát is elneveztek róla.
Végre sikerült szerezni két repült óra kitüntetést a gyűjteményemhez.