A Kádár-kor kitüntetései - (1957-1989) (135 kép)
Az Emberi Környezetért Érdemérem
Egy ritkán látható darab.
Ismereteim szerint, 1981-ben alapította az Országos Környezetvédelmi– és Természetvédelmi Hivatal elnöke. A természet- és környezetvédelemben kimagasló érdemeket szerzett személyeknek adományozták.
"Kissé" eklektikusnak érzem a darabot: mintha mindenféle, a környezetvédelemhez köthető szimbólumot bele akartak volna zsúfolni egy kitüntetésbe. Nos, ez lett a végeredmény...
Emlékek
Nemrég került hozzám ez a kitüntetés-hagyaték.
Egy tablóban voltak, volt tulajdonosuk rendezte így be őket, de később család számára már nem képezett értéket, így megváltak tőle. Sajnos a tabló-képkeret össze volt törve, így az nem került hozzám, csak a tartalma.
Azért is osztom meg a darabokat, mert egy érdekes életútról tanúskodnak. Annyit sikerült megtudnom, hogy a tulajdonosuk évekig rendőrként szolgált, utána ment át a Honvédséghez, ahonnan nyugdíjba ment.
Az volna a kérésem a téma szakértőihez, hogy milyen sorrendben rendezzem a kitüntetéseket, ugyanis rekonstruálni szeretném a tablót.
Ahogy nézem, egy kitüntetés a Magyar Köztársasági Érdemkereszt hiányzik, ezt még majd be kell valahonnan szereznem.
Ez a darab is valószínűleg a tablón lehetett, de nem tudni hova lett, a család nem foglalkozott vele, így nem hiszem, hogy direkt megtartották volna.
Tanácsköztársasági Emlékérem 1919-1959, jelzett ezüst
Nagy ritkaság, a korszak kitüntetéseit kedvelőknek.
Csepel Autógyár 10 éves emlékérme
Részlet az 1949. november 18-án kelt alapítólevélből:
A Népgazdasági Tanács a Magyar Népköztársaság Kormányától átruházott hatáskörben az 1949. évi november hó 3. napján 322/16/1949. szám alatt hozott határozatában CSEPEL AUTÓGYÁR nemzeti vállalat alapítását határozta el.a./ A nemzeti vállalat székhelye: Budapest, V.,Akadémia u. 9.Telephelye: Szigetszentmiklós,b./ a vállalat tárgya: gépjárművek és motorok, valamint traktormotorok gyártása,c./ a vállalat tartama: határozatlan idő,d./ a vállalat tekintetében a nehézipari miniszter illetékes.
Bár a kitüntetésen 1949.november 15. dátum szerepel.
A kitüntetésen a Csepel 450-es egyik típusa látható.
Négy honvédelmi miniszter írta alá a zászlós úr kitüntetéseit
Négy honvédelmi miniszter írta alá a zászlós úr kitüntetéseit
Miniszterek időrendben:
Czinege Lajos hadseregtábornok 1960-1984
Oláh István hadseregtábornok 1984-1985
Kárpáti Ferenc vezérezredes 1985-1990
Szekeres Imre 2006-2010
Forrás:wikipédia
- Legújabbak
- Újabbak
- 71 - 80 / 135
- Régebbiek
- Legrégebbiek