Falerisztikai szakmai fórum és közösségi oldal

Bejelentkezés

Ha még nem tartozol a tagjaink közé, akkor regisztrálj!

Elfelejtett jelszavad helyett itt kérhetsz újat.

Ha a fentiekkel kapcsolatban bármi kérdésed van vagy problémád merül fel írj nekünk!

Felső- és alsóruházat (74 kép)

Nyári hajózó alsó

Szintén pilóta "hagyaték". Ez még nem volt használva,nem hajtogattam szét. Nem tudta megmondani a pontos nevét ő úgy ismeri nyári hajózó alsó ruha. Volt téli is az vastagabb és más anyagból volt sokszor télen is ezt hordták elmondása szerint. Ez megkönnyítette a hajózó ruha felvételét és a nedvességet is magába szívta. Mert bizony leizzadtak mikor a gépből ki és be szálltak és a gépben várakoztak.

Tiszti ingblúz dobozában

Ha jól gondolom 1970 M ingblúz.

Volt taszári pilóta első ellátmányából egy szmena fényképezőgépért cserébe.

Több ingblúzt is kaptam de azt mondta kedves kollégám ez való a dobozba. Igaza van?

MN Forgalomirányító és Rendész öltözetek és felszerelések (kicsit másképp)

Mivel itt az Új Év, új lehetőség, ezért gondoltam, hogy egy érdekesebb anyaggal indítok. :)

A most következő képek 1968 és 1971 között készültek és nagyrészt kísérleti, végül nem rendszeresített felszerelési cikkeket és egyenruhákat mutatnak be. 

Ezek az eredeti rajzok, gyűjteményem féltett kincsei, egy idősebb gyűjtőtől sikerült cserélnem még régebben.

Ha érdekli a Tagságot akkor majd scannelek be még rajzokat.

Vám- és Pénzügyőr tiszti társasági zubbony

Valószínűleg 1975 előtti darab. A Vám- és Pénzügyőrség egyenruhái egy kevésbé kutatott téma, nem tudom, hogy miért. Ez a darab szerencsére érintetlen, egy padláson bedobozolva vészelte át az évtizedeket. Ha valamelyik Tagtársnak vannak még ebből a korszakból Pénzügyőr egyenruházati felszerelései megoszthatná itt. Aki információval rendelkezik pl. az itt látható darab rendszeresítésével kapcsolatban kérem ossza meg, megköszönném.

Variációk - a büntetés-végrehajtás zubbonyai

A gyűjteményemben meglévő bv-s zubbonyok közül négy különféle modell.

Az első egy posztóból készült darab zárt nyakkal, az ötvenes évek végéről. A másodikat röviddel ezt követően rendszerben lévőnek gondolom, fésűsszövet anyagú, de hasonló fazonú. A harmadik egy következő modell, tropikál anyagú, láthatóan sokat hordott (köznapi?) darab, már nyitott gallérral, de még a régi fegyvernemi jelvénnyel, teljesen levarrt váll-lapokkal. Az utolsó a rendszerváltás előtti állapotot mutatja, jeszter(?) anyagból, a hozzá való sapkán már az ovális sapkajelvény van elhelyezve.

82M repülő hajózó téli gyakorló

A 82 M rep.hajózó pilotkánál már megemlített Papp István alezredes téli hajózó ruhája.

A volt Pestvidéki Gépgyár MI-8-as helikopter berepülő pilótája volt nyugállományba vonulásáig.

Ő is mint Ecseghy Laci jó egészségben éli nyugdijas éveit.

Köszönet a ruháért az alezredes úrnak!

65M repülő ezredesi zubbony, érdekes szalagsávsorral

Mivel mostanában több szalagsávsor is felkerült ide a fórumra, ezért gondoltam, hogy én is megosztom ezt az érdekes darabot, zubbonnyal együtt. "Háztól" jött, de a tulajdonos nevét nem sikerült megtudni. Ami nekem feltűnt az "sok" külföldi szalagsáv. Ehhez szeretném kérni a Tagtársak segítségét, hogy ha a tulajdonost nem is, de legalább a kitüntetéseit azonosítani tudjuk. Köszönöm előre is a segítséget!