Falerisztikai szakmai fórum és közösségi oldal

Bejelentkezés

Ha még nem tartozol a tagjaink közé, akkor regisztrálj!

Elfelejtett jelszavad helyett itt kérhetsz újat.

Ha a fentiekkel kapcsolatban bármi kérdésed van vagy problémád merül fel írj nekünk!

Felső- és alsóruházat (68 kép)

Tiszthelyettesi hallgatói zubbony

Friss szerzemény. Ami érdekes volt számomra az a karjelvény, gondolom iskoláé, de nem láttam még ilyet tiszthelyettesi hallgatói zubbonyon. Ebből is gondoltam egyébként, hogy 1990 utáni a darab.

Nem rendszeresített repülő hajózó dzseki

Megigértem, hát tessék!

A képen egy nem rendszeresített repülő hajózó pilóta dzsekit látunk.

A kecskeméti MiG 29-es pilóták szerezték be saját zsebből finanszírozva.

Az engedélyeztetéséről nem szól a fáma.

Repülő hadnagyi zubbony

Főleg mesketh tagtársnak szánom ezt a feltöltést. Másik fórumon már fent volt, ott nem tudtunk a hitelességében előbbre jutni.

Azóta viszont sikerült hosszabban beszélgetnem a zubbony volt tulajdonosával. Ebben avatták 2000-ben több tiszttársával együtt, hozzá való, "egyedi" pilotkát is kaptak hozzá, megmutatta nekem, de azt megtartotta magának emlékbe a végzettségi jelvénnyel együtt. Elmondta, hogy csak ők viselték ezeket a zubbonyokat és szinte egyből az avatás után le is cserélték a későbbi változatra.

Így egy további rejtély is megoldódott. :)

Tóth Sándor mk. ezredes köznapi egyenruhája

Tóth Sándor 1968-ban, a szegedi gépipari technikumban érettségizett, majd felvételt nyert a Kilián György Repülőműszaki Főiskolára. Sárkányhajtómű szakon szerzett diplomát, az első tiszti beosztása Pápán volt. Négy évet szolgált a vadászrepülő ezrednél, majd Moszkvában elvégezte a Zsukovszkij Repülőmérnöki Akadémiát. Ezt követően Szentkirályszabadjára került, az An-26-os önálló szállító repülőszázadhoz. Miután az alakulata Szolnokra diszlokált, kinevezték az ottani MN 89. Vegyes Szállító Repülőezred műszaki szolgálata főnökekének. Ebből a beosztásból „csábította” Kecskemétre Egri Károly ezredes, az akkori Központi Repülőgép Javító Üzem parancsnoka. Tizenkét évig az alakulat termelési helyettese volt, nyolc évig pedig a javító üzem parancsnoka. Ebből a beosztásából vonult nyugállományba 2006-ban.

Híradó alezredes ruhái

A Tagtársak segítségét szeretném kérni, hátha sikerülne azonosítani a ruhák egykori tulajdonosát. A történetük annyi, hogy egy ismerőshöz egy szekrénnyel együtt kerültek. A köznapi zubbony karján a 2. Katonai Kerület parancsnokságának a jelvénye található. Biztos, hogy az elmúlt években nem voltak hordva a darabok.

Autópálya Rendőrök overálja 2006

A kép 2006. március 09.-én készült, ezen a napon a fentiek szerint ünnepélyes keretek között átadták a védőruházatot. Óberling József rendőr ezredessel - az Autópálya Rendőrség akkor parancsnok helyettese - fogok éppen kezet. Ez a kép az ORFK honlapján és a 2006-os évkönyvben is szerepel. A történetről még majd írok.

Pintér Zoltán vezérőrnagy 93M köznapi egyenruhája

Még nincs a képtárban kék repülő tábornoki ruha. Íme itt van egy.

A tábornok úr nyugállományba helyezése után ajándékozott meg többek között ezzel a ruhával.

A többi ruhát is majd  felteszem.

Nagy köszönet a tábornok úrnak a ruhákért és a rengeteg segítségért amit folyamatosan kapok tőle!