Márkosfalvi Sipos Gyula osztályelsőként végzett a Ludovika Akadémián, majd a bécsi hadiiskolában tanult. Alezredesként érte az első világháború kitörése, és a brassói gyalogezred zászlóalj parancsnokaként került az orosz frontra, ahol súlyos sérülést szenvedett. A fehérvári 17-es gyalogezred parancsnokává 1915-ben nevezték ki, aztán katonáival az első isonzói csatától egészen a háború befejezéséig az olasz fronton harcolt. Számtalan ütközetben vett részt az ezred élén: ott volt a gorlicei áttörésnél, a Dukla-szorosnál, Doberdónál, majd a Piavénél, ahol a front legkritikusabb stratégiai szakaszát védelmezték, sorra meghiúsítva a francia és olasz erők áttörési kísérleteit. József főherceg így írt róla levelében: "Egyike a legkiválóbb ezredparancsnokaimnak, akinek vezetése és csapatáról való gondoskodása, erélyes, következetes, de jóravaló bánásmódja föltétlen biztonságot nyújtott nekem arra, hogy a legkisebb aggodalom nélkül, ezredével minden ellenőrzés nélkül a legnehezebb viszonyok között is biztonságosan és hűségesen megállja a helyét".

Tudta, a harcok során elveszített több ezer katonának és azok családjának tisztelettel és köszönettel tartozik. Elsőként azzal, hogy az életben maradtakat rendben hazahozza. Büszkén, a katonai fegyelmet betartva jöttek vissza az akkor már a kommunista agitáció miatt önfeladásba fordult országba. Nem engedte, hogy lefegyverezzék a honvédeket, mint tették azt más alakulatokkal. „Ezekkel a fegyverekkel jöttünk, ezekkel is megyünk haza” mondta, és senki sem mert ellenkezni vele.