Falerisztikai szakmai fórum és közösségi oldal

Bejelentkezés

Ha még nem tartozol a tagjaink közé, akkor regisztrálj!

Elfelejtett jelszavad helyett itt kérhetsz újat.

Ha a fentiekkel kapcsolatban bármi kérdésed van vagy problémád merül fel írj nekünk!

"Brcko" hadikórház Belgrádban

Kedves elfoglaltságom, hogy a sapkajelvényeken látható épületeket vagy tájakat megpróbálom megkeresni a neten. Vagy egykori képeslapokon találok rájuk, vagy pedig mai digitalizált fotókon, esetleg a gugli valamilyen alkalmazásában. 

Sok sapkajelvényen van ilyen ábrázolás, és nagy részük eléggé nyilvánvaló, ma is ismert épület vagy táj. De vannak talányosabbak is. A "Brcko" hadikórház is ilyen. Már eleve nem világos a név, hiszen Brcko boszniai város, miért arról neveznek el egy kórházat Belgrádban? Na, ezt azóta sem tudom. 

De a kórházról készült képeslap megvan. Azon is ez a név szerepel. Sőt, sikerült fellelnem az épület mai képét is a neten. Ma is kórház, Belgrád Vracar városrészében. Közvetlenül a Nagy Háború előtt épült. Ez volt az első korszerű kórház Belgrádban és egész Szerbiában. Valami olyasmi lehetett, mint a Szent János Kórház annak idején Budapesten. Persze, ma már reménytelenül elavult ez a pavillonos koncepció. De 100 éve még ez volt korszerű.

Itt a mai kép. Szinte semmit sem változott 100 év alatt. Félek, hogy a szolgáltatások sem sokat, ahogy azt a mi öregecske kórházainkban tapasztaljuk...

M