A 2. honvéd huszárezred jelvénye
Magyar Királyi Debreceni 2. Honvéd Huszárezred jelvénye
Készítő: Arkanzas jelvénygyár.
Ha még nem tartozol a tagjaink közé, akkor regisztrálj!
Elfelejtett jelszavad helyett itt kérhetsz újat.
Ha a fentiekkel kapcsolatban bármi kérdésed van vagy problémád merül fel írj nekünk!
Magyar Királyi Debreceni 2. Honvéd Huszárezred jelvénye
Készítő: Arkanzas jelvénygyár.
Két legendás magasabb egységnek is a parancsnoka volt. 1915-ben az első három Isonzó-csata idején a 16. honvéd hegyi dandárt vezette. Ekkor a doberdói védelem kiemelkedően érzékeny pontja volt a Mt dei sei Busi, ahol ez a dandár volt védelemben. 1916 végétől pedig annak a 39. honvéd hadosztálynak volt a parancsnoka, amely a Keleti-Kárpátokban állta el az oroszok útját. 1917 március 8-án a frontvonal kiigazítása szempontjából fontos akcióra került sor. A hadosztály ezredei elfoglalták és megvédték a környék ellenőrzésében fontos Magyaros tetőt. Ez a támadás a rohamcsapatok szakszerű alkalmazásáról szólt és tankönyvi példává vált.
Breit ennek az akciónak az első évfordulójára készíttetett plakettet bajtársai és barátai számára, ahogyan az a plaketten olvasható. Hadifémből készült, amit bronzoltak. Gondolom ekkor már nem lehetett nemesebb fémekhez hozzájutni a pakettkészítés céljára.
Breit 1931-ben Bánlakyra magyarosított és fontos hadtörténeti szakíróvá vált.
A fotón látható katona fegyvernemére lennék kiváncsi, a gallérján lévő jelvény nekem sem a távirásznak sem a fényszórósnak sem felel meg. Érdekelne a Ti véleményetek is!
Egy olyan iskola, amelyik nem sokat változott csaknem 100 éves története alatt. Vagyis, sokat változott mint iskola, de épülete, hagyományai megmaradtak. Mára átnevezték. Most Trefortnak hívják, akár maradhatott volna a Rákóczi, bár a Nagyságos Fejedelem nevén több budapesti tanintézet is működik (működött).
Segítséget kérek a jelvény értelmezéséhez.
A jelvény alakja a monarchiás trapéz alakú hajtókát idézi. Tudomásom szerint az akkori rendfokozati jelzések közül az őrmester és a törzsőrmester paroliján volt ilyesféle vékony aranyozott szegély. Az őrmester jelzése a sávok fölött három csillag volt, a törzsőrmesteré egy csillag.
Két csillaggal nem volt tudtommal rendfokozati jelzés.
Akkor ez mi lehet?Hasonló kis miniatűröket a Magyar Honvédség rangjelzéseivel is készítettek 20 évvel később, de a két csillag ott sem stimmel, meg persze az alak sem.
A napokban bukkantam rá erre a jelvényre, viszont az előéletéről nem találtam információkat. Vajon kiknek készülhetett?
Kedves Tagtársak! Ez a kalapjelvény friss szerzemény. Létezhet, hogy ilyen slendrián legyen a kivágás, vagy valaki belepiszkált?