Seisera
Az olasz front a Nagy Háború folyamán szakaszokra, szekciókra volt osztva. Ilyen volt a Seisera frontszakasz, amelynek a pontos helyét sokáig hiába kerestem. Korabeli térképeimen támpont híjján vaktában nem találtam meg. A legújabb vívmány, az internet nyilván sokat segít, így most is. Mert nem csak korabeli fotókat adott a keresés, hanem egy izgalmas vállalkozás leírását is, amely ebben a körzetben zajlott le.
Tehát a Seisera-völgy a Júliai Alpok nyugati szélén van, Tarvis (ma Tarvisio) településtől 3-4 km-re délnyugati irányban. Az egykori országhatár mentén, a nyugatról övező hegyek Olaszország, a keletiek az Osztrák-Magyar Monarchia területén feküdtek. A völgyben volt egy kisebb völgyzáró erőd is.
Az olasz oldalon az egyik hágó mögé, a Dogna patak felső szakaszához tüzérséget telepítettek az olaszok. Ez az üteg el tudta érni Tarvis városát, ami fontos logisztikai központ volt. Az üteget el kellett hallgattatni, de mivel takarásban volt, nem tudták meghatározni a helyét. 1916 szeptemberében négy hegyi vezető kíséretében az alpinista dr Guido Mayer hadnagy vállalkozott arra, hogy a völgy végében található hegylánc egyik előreugró csúcsára felmegy, mert onnan a helyiek szerint be lehetett látni a Dogna patak völgyébe, ahol az olasz üteg állt.
Problémát csak az jelentett, hogy a Seisera völgy irányából ezt a csúcsot még addig nem mászták, mert a másik oldalról sokkal kevésbé volt meredek. Csakhogy a szokásos útvonalon már olasz katonák álltak. Teljes csendben, sötétben kellett megmászni az 1933 méter magas csúcsot a szokásos katonai felszereléssel, fegyverrel, fényjelző készülékkel. A haladás a lgtöbb szakaszon csak kötélbiztosítással volt lehetséges. Így is lezuhant a négy kísérő hegyi vezető egyike.
Szeptember 14-én éjjel másztak fel, majd egész nap figyelték az olasz állásokat. Felfedezték az ellenséges üteget, amelyet a saját tüzérség azonnal el is kezdett lőni. A találatok megfigyelése után a következő éjjel másztak vissza a megfigyelők. Lezuhant társuk még élt, autóval szállították kórházba. A mászást vezető Thadeus Tschofenig tizedes nagyezüstöt kapott ezért az akcióért.