Falerisztikai szakmai fórum és közösségi oldal

Bejelentkezés

Ha még nem tartozol a tagjaink közé, akkor regisztrálj!

Elfelejtett jelszavad helyett itt kérhetsz újat.

Ha a fentiekkel kapcsolatban bármi kérdésed van vagy problémád merül fel írj nekünk!

Iskolajelvények

Hatalmas változatosságban, leginkább igényes tűzzománc kivitelben készültek a magyar iskolajelvények az 1920-as évektől az 1950-es évekig. Később a szinvonal már hanyatlott, a 70-es évek végétől a műgyanta lett a sztár, illetve persze a jelvények motívumai is változtak (számomra kevésbé tetszetősen). Szóval, én 1948-ig gyűjtöm ezeket a jelvényeket, ez a fénykor vége. 

Sok szép jelvény készült a visszacsatolt országrészekben is. Ezek különösen kedvesek számomra, mert az összetartozást jelképezik. Amúgy persze ritkák is, mert sajnos csak néhány évfolyam kaphatott ilyet. 

A képen főleg felvidéki és erdélyi jelvények láthatóak, de mutatóban van tán egy a Délvidékről is.

Külön érdekesség a nagybereznai jelvény. Ezen nem csak magyar, de ékes rutén nyelven is szerepel a felirat. Homályos emlékeim szerint Kárpátalja jogi státusza a nemzetközi szerződések szerint kicsit más volt, mint Erdély vagy a Felvidék. Ezért talán jogilag is előírták a kétnyelvű feliratozást. A terület visszacsatolása is két etapban történt... De ez csak egy halvány emlék a fejemben.